Białka Tatrzańska-i búcsú – 2019. október 26-28.

Október 28. a katolikus egyházban hagyományosan Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepe. A lengyelországi Białka Tatrzańska templomában sem maradhat el ennek ünneplése. Lengyel telepesek, Białka Tatrzańskáról és környékéről költöztek Magyarországra, azon belül is Derenkre több, mint háromszáz évvel ezelőtt.
A történelmi háttérbe most nem mennék bele, mivel tavaly ITT már írtam róla.

Bővebben…

Białka Tatrzańska-i búcsú – 2018. október 26-28.

Október utolsó hétvégéjén a Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattal a minden évben megrendezésre kerülő Białka Tatrzańska-i Szent Simon és Szent Júdás Tádé búcsún vettünk részt. Fekete Dénes elnök vezetésével összesen tizenkilencen vettünk részt idén a rendezvényen.

Egy kis történelmi áttekintés:
Magyarországon van egy romfalu, Derenk, ami a mai magyarországi lengyelség egyik fő zarándok- és emlékhelye.
Derenk, 1711-re egy pestisjárványnak köszönhetően teljesen néptelen lett, ezért 1717-ben Esterházy-gróf lengyel szepességi (goral) jobbágyokat telepíttetett a kihalt faluba, hogy az újra benépesedjen. Az akkor betelepültek a mai Białka Tatrzańska, Bukowina Tatrzańska és Czarna Góra településekről származtak.
A faluban élő lengyelek viszonylat elszeparálva éltek, ezáltal megmaradtak a szokásaik, etnikai hozzátartozásukat és az archaikus nyelvük, amelyet a ma élő leszármazottak közül sajnos már nagyon kevesen beszélnek.
A trianoni békeszerződéskor Derenk választhatott, hogy Magyarországhoz vagy Csehszlovákiához akar tartozni és a falu, Magyarországot választotta.
A II. világháború idején Horthy Miklós vadászterületet akart létrehozni, ezért erővel kitelepítették az itt élő lakosságot. Az eddig viszonylag elszeparált lakosságot a környéken szétszórták ezzel szétzilálva az addig összetartó közösséget.
Sajnos, mára már nagyon kevesen élnek azok közül, akik még Derenken születtek, azonban öröm, hogy a leszármazottak büszkén őrzik őseik emlékét. Ennek egyik legnagyobb eseménye, az 1994. óta minden év júniusának harmadik vasárnapján megtartott Derenki búcsú, amelyre minden évben egyre többen érkeznek mind a magyar lengyelség tagjai, mind a lengyelországi lengyelek közül.
Ennek a Derenki búcsúnak a párja a, minden év októberében megtartott Białka Tatrzańska-i búcsú.
A ma már 301 éve Magyarországra települt białkai goralok első dolga volt, hogy egy templomot építettek, amelyet Szent Simon és Szent Júdás Tádénak ajánlottak, ahogy szülőhelyük temploma is az volt.

Bővebben…